Drunkul-a-klán

zenendroll 2010.04.20.

Vámpírhordák lesik prédáikat a PEN-en. Vigyázzatok velük, ugyanis ők az átlagosnál ínyencebb falatokra buknak: azokat kóstolják meg előszeretettel, akiknek a vér-alkohol szintje jól láthatóan az egekben jár. Ilyenekből pedig az egyetemi napokon feltehetően nem lesz hiány.

Az alkohol kedvező hatásainak listáját a PEN diákrektor-csapatai nagyjából a duplájára növelték. Legújabban azt derítették ki, hogy az ital meg tudja menteni a vámpírokat a szörnyű, tüzes haláltól. Persze, pusztán az alkohol a vérivás szükségességétől nem szabadítja meg őket, de rájöttek, hogy ha szeszt is kevernek az amúgy igencsak kötött diétájukba, nappal is mutatkozhatnak.

 

Bizony, már a világosban sem lehetünk biztonságban. Igaz, némi előnyt azért kaptak a leendő táplálékok: ahhoz, hogy a vámpírok szürkület előtt a nyílt terepen mutatkozhassanak, minimum enyhén spicces állapotba kell kerülniük. Hiszen, ha nincs bennük alkohol, nincs védelem. Bár, mint megtudtuk, az esetleges mozgáskoordinációs problémák ellenére sincs valami nehéz dolguk. A vámpírlányok láttán a legtöbb kiszemelt áldozatnak esze ágába sem jut menekülni, sőt, inkább beáll könyörögni egy harapásért.

 

A közgazdászok már a tavalyi PEN után felvetették, hogy idén vérszívó fenevadaknak kellene lenniük és hónapokat töltöttek vámpíros filmek nézésével, így már szakértői a témakörnek. Ez meg is látszik gótikus szerelésükön, a tényleg hegyes fogaikon, valamint a hatékonyságukon, ahogy pillanatok alatt, fondorlatos cselekkel és mély dekoltázsokkal be tudják cserkészni az áldozataikat.

 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://blogsertes.blog.hu/api/trackback/id/tr131938373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.











süti beállítások módosítása