Nehéz napok éjszakái – megvan a PEN legjobb nyolc zenekara!

?

baraczka 2010.03.25.

 

A PEN tehetségkutató utolsó napján is meg lett szorongatva a zsűri. Volt ska bandánk, megtudtuk, milyen hangszer az a melodika, samplerekkel ütötték a fejünket és Jamaikába is elkalauzoltak egy röpke negyed órára. A szakavatottak rendszerint csak annyit tudtak hozzáfűzni az előadáshoz, hogy „korrekt”, „PEN-re való”.
 
 
Sajnos szolid közönség előtt kezdett nyolc után nem sokkal a Soul Station. Az „összeszedett, jól begyakorolt” szavakkal illették őket a fellépésük után, ami kellőképp összefoglalja a színpadon töltött 15 percüket. A kellemes zenei alapok és az abszolút bájos, és még jó hanggal is rendelkező énekesnő produkciója alatt a családias hangulat ellenére is remekül éreztük magunkat.
 
Majd jött a Pieris, és élőben is megcsodálhattuk a tehetségkutató legkarakteresebb hangú énekesnőjét. Bár e cikk szerzője titokban zárszóként egy Nirvana feldolgozásban reménykedett, ám Krisztina rekedtes, kissé nyers hangja után a finomabbik oldalát is megmutatta egy elbűvölő, Budapestről szóló, francia nyelvű számmal. Jelentem, imádtuk. De nem csak mi, a zsűri is, olyannyira, hogy továbbjutottak. Fontos adalék, hogy a legutóbbi írásunk óta egy szintis-énekesnővel bővült a felállás, aki melodikán is játszott nekünk. Ha nem tudod, mi az a melodika, képzeld el egy szájharmonika és egy szintetizátor törvénytelen gyermekét, pont olyan. http://hu.wikipedia.org/wiki/Melodika
 
Harmadikként dobok helyett egy raklapnyi kütyüt rámoltak a színpadra. A United Space zeneileg roppant izgalmas volt agresszív samplereikkel és elborult dalszövegeikkel – a kedvencünk a szünetmentes ejakulációról szóló tanmese volt – ám a színpadi performanszuk, vagyis inkább annak hiánya jócskán csökkentette az élvezhetőségüket. Sajnos velük még nem fogunk találkozni a PEN-en, ahhoz előbb meg kell várni, hogy a kocka srácokból electro-rock sztárok váljanak, akik a Prodigy énekesének arcképével tetovált öklükkel szedik szét a színpadot. Reméljük ez mihamarabb be fog következni.
 
A Frozen Moment miközben elfoglalta helyét a színpadon, lányok lepték el az első sorokat. Nincs mese, a fülbe mászó dallamokkal rendelkező indie zenével ez a hatás garantált. „Kockázatmentes, korrekt”, ahogy a zsűri fogalmazott.
 
A fagyos pillanatok után kellemesebb éghajlatra eveztünk, Jamaicába. A The Three Teadies hét tagja a rocksteady és early reggae műfajokban lavírozva valami hihetetlen hangulatot kerekített pár perc alatt. Hazánkban ritkán találkozni hasonló felállásokkal, így a változatosság varázsa is közrejátszott, no és persze az, hogy teljesen profi a banda mind a hét tagja. A hangfalakat tartó oszlopok egy pillanat alatt változtak át pálmafává, a közönségen pedig megjelentek a képzeletbeli fűszoknyák, nem is kérhettünk volna ennél többet. Ezek után korántsem meglepő, hogy továbbjutottak a PEN-re.
 
 
A tehetségkutató utolsó előtti bandájának, a Derültégből debütáló fellépését hallhattuk tizenegy magasságában. Ekkor már szép számmal megérkeztek a Szenesbe a diákrektor-válogató csapatai, így elsőként szép számú közönségnek mutathatták meg, milyen az élő hangszerelésű funky-hip-hop-rap. „Sokat fogjuk még hallani ezt a zenekart”, mondta a zsűri, miközben azt dicsérték, hogy a két énekes mennyire összhangban van. Nem kell túlragoznom, elég, ha annyit mondok, hogy ők a nap harmadik továbbjutói a PEN-re.
 
Végül, hogy a tehetségkutató végének jó hangulatát biztosítsák, a Kutyával Őrzött Terület mutatta meg magát a ska-t, punk-rockot és jazzt vegyítő produkciójával. A Szenes ekkorra már tele volt és mindenki táncolt. Jobb zárása nem is lehetett volna a napnak, igaz ők valószínűleg nem így gondolják, hiszen a továbbjutók közé már nem fértek be a zsűri biztató „PEN-re való” szavai ellenére sem.
 
Ki-ki beleköthet a zsűri döntésébe, akár jogosan is, hiszen rengeteg jó banda lépett fel a három nap során és csak nagy szívfájdalmak árán sikerült a legjobb nyolcat kiválasztani. A 2010-es PEN tehetségkutatójának továbbjutói, akik bekerültek a PEN felhozatalába, a következők:
Second Avenue, Armenise, Poe Jazz Project, Folk Fellows, Pieris, Derültégből, The Three Teadies, Bleeding Pink

 


A PEN Tehetségkutató elődöntősei IX. - Derültégből, Kutyával Őrzött Terület

?

baraczka 2010.03.24.

Derültégből - Funky-rap-hiphop élő hangszerekkel

A Derültégből névre hallgató formáció egy nagyon friss, élőzenés hiphop produkció, mely mindössze néhány hónapja, 2009 decembere óta létezik jelenlegi formájában. A dalokat egy éve kezdte összerakni a két alapító, Krisz és Ádi, s az alkotás azóta is úgy működik, hogy Krisz írja a zenét az utolsó hangokig, majd az ének részekre szöveget, s erre írja meg Ádi a saját rap-jét. A visszajelzésekből az derült ki a srácok számára, hogy jó, amit csinálnak, így pozitív kritikákkal felvértezve kerestek még embereket, hogy egy teljes együttes állhasson össze. Az impresszív élőzenei hatások, az új tagok kreativitása remek formáció megalakulásához vezettek.

A produkciójuk azért is lesz érdekes a PEN tehetségkutatóján, mert a zenekar korábban még nem adott koncertet, így elsőként Pécsett derül ki, hogy az ígéretesnek nevezhető dalok hogyan szólalnak meg élőben. Első kislemezüket nemrég készítették el Tükörkép címmel, s a rajta szereplő Panasz című dalhoz már klipet is készítettek. A honlapjukon (www.derultegbol.hu) meg is tekinthető a videó és több remek szerzemény.

A zenekar felállása: Sulyok Ádám – rap, Pető Krisztián – ének, gitár, Dankowszky Áron – gitár, Ferencz László – dob,Csütörtöki Ádám – basszusgitár

dg

 

Kutyával Őrzött Terület

A Kutyával Őrzött Terület a ska, punk-rock, jazz és reggae elemeit ötvözi hét tagjával, hogy vidám és robbanékony előadásukkal megtáncoltassák a közönséget.

A zenekar repertoárjában szerepel a basszusgitáros-énekes Béres Máté, a dobos Bús András, a gitáros-énekes Bús Tibor, Loch Bálint szaxofonozik, Mádi Gábor énekel és harsonázik, Nyúl Zsófia énekel és gitározik, Vecsei László pedig trombitázik és énekel.

Legfőbb hatásként a Reelt, PASO-t, Less Than Jake-et és Zámbó Árpy-t említik, amiből sejthetitek, hogy a banda humorérzéke is a helyén van. 2005 óta alakul a felállás; a tagok felvételét olyan megalapozott tények támasztották alá, mint hogy Zsófinak amellett, hogy gitárja van, „erőteljesen lány”, Bálintot pedig megszerették, mivel kötött pulcsiban jött.

Ám az, hogy viccesek, nem jelenti azt, hogy félvállról szabad őket venni. A Rockmaraton és a pécsi Toxic visszatérő vendégei, de megfordultak már többek között a Helikon és a Fringe fesztiválon is. A Szenesbe látogatókat pedig szerdán fogják megmulattatni.

Szabi

 

 


A PEN Tehetségkutató elődöntősei VIII. - United Space, Pieris

?

baraczka 2010.03.24.

 

United Space
 
A bor jót tesz az egészségnek, ahogy mondani szokás, ám más jótékony hatása is van: például ennek hála, a néhai Andaxin zenekar hamvaiból ittas főnixként támadt fel új felállásában a United Space.
 
Maksa Péter gitározik, Szitás Attila szövegel, Szőke Csaba pedig a szintetizátorok mögött áll. És mit csinálnak? A rave ’90-es évekbeli aranykorszakából gyökerező zenei alapokat enyhén punkos gitárokkal toldják meg és alter bandákra hajazó szövegekkel. Olyan ez, mintha a fröccsödbe öntenéd a fényrudad tartalmát és kiderülne, hogy a furán világító egyveleg finom.
 
Célkitűzéseiket pedig nem is tudnám náluk jobban összefoglalni: „Mi alapvetően szórakoztatni szeretnénk, tehát a megnyilvánulásainkban nem kell feltétlenül a lappangó művész önkifejezést, vagy mély mögöttes tartalmat keresni. Igyekszünk arra törekedni, hogy a közönség jól érezze magát.” A Szenesben szerdán tekintheted meg őket.
 
 
Pieris
 
Szabó Krisztina rekedtes hangjával egy grunge bandában is megállná a helyét, ám a Pieris jóval könnyedebb zenei alapokkal dolgozik. A „colorful indie” műfajbélyeget találta ki magának a zenekar, mely „az alternatív hangzatú, érzelmes énekdallamok alá feszes groove-okat tálal”.
 
Krisztina éneklés közben gitározik is, Fencsák Zoltán kíséri basszusgitáron, Simon Bálint pedig dobol. Egyéb ismertetőjegyük, hogy mindhárman az Impro Zenei Műhely tagjai és Bussy Gábor tanítványai.
 
Legmeghatározóbb hatásként a Muse-t, Janis Joplint, a francia sanzonokat, illetve a blues és funk műfajokat említik, ami a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a teljesen magával ragadó ének alá kellemes, kellően változatos és játékos gitárokat kapunk, így nagy kihívásnak tűnik számaikra egy helyben maradni.

 


Eklektikus ifjak a Szenesben – PEN-tehetségkutató vol. II.

zenendroll 2010.03.24.

Március 23-án, a Tehetségkutató második felvonásában a zsűrinek sokkalta nehezebb dolga akadt, mint 18-án, mivel a mezőny igencsak erős volt. Garázsrock, metálba oltott Britney Spears, Simon and Garfunkel idézés és jazz volt többek között a terítéken.

Az estét a Woodiez zenekar nyitotta, tökös, erős gitárokkal és morcos garázs-rockos hangzással; tulajdonképp nem is nyitány, hanem robbanás volt az, amit elkövettek. Sajnos az énekhangból nem sokat lehetett érteni, de a zene, amit nyújtottak, nagyon összerakott, érett benyomást keltett. Nem sokat mozogtak a színpadon, de a szólógitárosukban annyi energia vibrált, hogy mindenki azt a pillanatot várta, amikor megőrül, és szétcsapja/felgyújtja/megbecsteleníti gitárját, de ’szerencsére’ ez nem következett be.

Másodiknak a pesti Armenise együttes lépett fel, egy erősnek mondható, négy főből álló fúvós-szekcióval kiegészülve, azonban nem volt tömegnyomor a színpadon, mivel az énekesük általában a taposókon ült, állt, és onnan ’kokettált’ a manírosság határán a közönséggel. Néhol swing, a harmadik számukban pici Hot Jazz Band-es hangzásuk volt, kellemes kis kabaréhangulatot teremtettek, még a zsűri is ritmusra ütötte az asztalt.

Jazzből nem volt elég, ugyanis a pécsi Poe Jass Ensemble következett, akik gyorsan pontosítottak, hogy mostantól Poe Jass Project, és nem is tököltek, hanem 3 olyan gyönyörű jazz-számot varázsoltak elő, hogy fellépésük végén Winkler Flóra meg is jegyezte, nem érti, hogy mit keresnek egy tehetségkutatón? Azt pedig csak mellékesen fűzném hozzá, hogy az első csapat volt, akik szám közbeni nyílt tapsot kaptak a szólóik végén.

Negyediknek a pesti Pygmalion érkezett. Az énekesük valahol mélyen, egy picit, de hasonlított a Green Day-ből Billie Joe Armstrongra kinézet tekintetében, de zenéjükre én csak annyit mondanék: Alvin és a Mókusok szaxofonnal. Az mindesetre nagy fegyvertény, hogy a három számukat kb. 10 perc alatt lezavarták. A legnagyobb gond az volt, hogy az énekes legtöbbször csukott szemmel, és félig diagonálban állt, és egy kicsit olyan érzése lett az embernek, hogy a srácok kb. maguknak játszanának.

A következő zenekar a kaposvári The Airborn volt, és a Szenes ismét történelmi pillanat helyszíne lett, ugyanis egy ígéretes formáció első fellépését láthatta a nagyérdemű. Különleges atmoszférájú zenéjükhöz - melyet hirtelen nem is tudnék hova sorolni – nagyon passzolt a két bájos énekes- és vokalista lány tiszta orgánuma. Egyedüli hibaként talán a dobost, illetve annak hiányát lehetne megemlíteni, mivel a dobalap, és az effektek laptopról szóltak, és ez néhol ritmusbeli csúszásokat eredményezett. Mindazonáltal kíváncsian várjuk őket.


 Hatodiknak a pécsi Cat Sized Dog Bite lépett a klub színpadára, kaotikus jazz-hip-hop-jukkal gyorsan mozgásba hozták az embereket. Erősen szöveg centrikus zenéjük hál istennek jól hallható volt, ezúton is köszönet a hangosítóknak! Hibaként talán annyit lehetne felróni, hogy a számok befejezését meg kellene oldaniuk, és a szaxofonos is többet virgázhatna, mert ez így nem sokat tesz hozzá az egészhez.

Utolsó előtti fellépők a pesti Folk Fellows volt, és a Simon & Garfunkel, country-nyomvonalon haladó muzsikájukkal egyből megvették a zsűri egyharmadát, no meg a közönséget. Nem tudok sokat hozzászólni a fellépéshez, profik voltak, Dobos Csabi zsűritag a lemezgyűjteményének egy részét ajánlotta fel nekik, ha nem sikerülne a PENre bejutniuk.

Utolsónak a pop-ot metálba oltó pécsi Bleeding Pink érkezett, hogy szétrúgja a klub oldalát, és a diszkósokat is bevonja a sátánvillát mutatók táborába. Britney Spears, Rihanna, Kate Perry számai kerültek sorra, az énekes kemény hangját szépen ellensúlyozta az énekesnő, a gitárok haraptak, a dobos pedig olyanokat duplázott, hogy ihaj! A közönség együtt üvöltötte a számokat a csapattal, izgalmas pogo kerekedett a zsűri asztal előtt, volt nagy vissza-taps, meg fujjogás, mikor a srácokat nem hagyták tovább játszani, egyszóval a hangulat adott volt egy hatalmas megőrüléshez. Márton Gergő meg is jegyezte, hogy ő inkább a közönséget kérdezi meg, mi a véleményük a zenekarról, és az ütemes „PENre” kiáltások abszolút meggyőzték róla, hogy hol a helye a csajozós metált játszó Bleeding Pinknek.

Ma pedig az utolsó nyolc csapat után kihirdetik a továbbjutókat. Izgalmas lesz!

 

 


A PEN Tehetségkutató elődöntősei VII. - Armenise, Woodiez

?

baraczka 2010.03.24.

 

Armenise – Make it loud!
 
A 8 tagú Armenise 2008-ban alakult, előtte a zenekar tagjai már különböző formációkban játszottak együtt. A végleges felállásig hosszú út vezetett, de 2009-re sikeresen kiteljesedett a csapat. A sokszínű ízlésvilág különböző zenei stílusok fúzióját hozza magával. A  funk-rockos lüktetés találkozása az energikus swing hangzásával - ez eredményezi ezt a változatos zenei világot.
 
A telt hangzás Svajcsik Kristóf hangszerelésének köszönhető, a jó életkedvre és vidámságra ösztönző dalszövegek pedig Skardelli Viktornak. A pécsieknek üzeni a zenekar: bár messze vannak, de ideérnek Charmaguptrából - izzítsátok a boogie-s lábakat és igyatok sok almalevet!
Tagok: Bakos Lilla - tenor saxophone, vocal, Csekő Norbert – trombone, Frankó Zsuzsi - alto saxophone, Mogyorósi Tibor - lead vocal, Molnár Csanád – drums, Skardelli Viktor - bass, rap, Svajcsik Kristóf - guitar, vocal, Szász Csaba - trumpet
 
 
Woodiez - Mozirajongó alternatív rockerek
 
A Woodiez alapításának ötlete 2008 nyarán merült fel, őszre állt össze a csapat, és télen már a lemezen dolgoztak. A négytagú zenekar 2009 tavaszán már véglegesnek tekinthető felállásban alkotott Pécsett. Saját bevallásuk szerint dallamos, alternatív rock zenét játszanak. Nevüket egy közös sörözés közben találták ki, amikor kiderült, hogy mindannyian szeretik Woody Allen munkásságát. Nagyon rövid idő alatt hozták össze első zenei anyagukat. A kezdet kezdetén szinte napi rendszerességgel próbáltak, amit este megírtak, másnap vitték a stúdióba.
 
A rekordgyorsasággal megszülető korongjuk lemezbemutató koncertjét 2009 májusában a Művészetek Házában tartották, ahová meglepően sokan mentek el. A zenekar híre a világhálón ugyanis gyorsabban terjedt, mint gondolták, így mára népes rajongótáborral is dicsekedhetnek. A srácok azóta is rendületlenül alkotnak, az új dalaik, a régiek mellett meghallgathatók a http://www.mymusic.hu/woodiez címen. Decemberben a Kinóban adtak teltházas koncertet a Peet előtt, idén áprilisban pedig a Hooligans előtt pengetnek majd az Expo Centerben. Előtte persze meg lehet őket lesni a Pen tehetségkutatón is.
 
A Woodies magyarul énekel, szövegeik egyszerűek: arról szólnak, ami körülveszi őket, illetve ami bármikor, bárkivel megtörténhet. Jó mi?
 
A zenekar felállása: Brassói Attila - dob, Kajári Dániel - basszus, Balázs Gábor - szólógitár, Kapitány Gergely - ének, gitár,

 


A PEN Tehetségkutató elődöntősei VI. - Folk Fellows, The Airborn

?

baraczka 2010.03.23.

Folk Fellows - Világjáró faforgács folk

 

Az Impro Zenei Műhely és a Kőbányai Zenei Stúdió növendékeiből verbuválódott csapat 2008-ban debütált a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, mint Petruska András és Barátai, majd további nyári rendezvényekre kaptak meghívást az ország különböző pontjain. Azóta klubokban, egyetemi és más kulturális rendezvényeken hallhatók, de közös munkájuk során olyan nagyobb helyeken is szerepelhettek, mint a Sziget Fesztivál, a Petőfi Csarnok vagy a Művészetek Palotája. Repertoárjuk törzsét főként amerikai fehér népzene jellemzi kisebb kirándulásokkal a városi kuplék, sanzonok, vagy a két világháború közti magyar slágerek világába. A formációt kis taglétszáma ellenére a tömör, zenekarszerű megszólalás jellemzi, köszönhetően az izgalmas többszólamú éneklésnek és a ritmushangszerek frappáns kezelésének.

Minden daluk egész más hangulatba ránt bele: hol az Ó, testvér, merre visz az utad? George Clooney féle szakállas triója tűnik fel képzeletünkben, hol Elvis-t elevenítik fel - teszik mindezt óriási átéléssel és hitelességgel. Koncertjük igazi kuriózumnak ígérkezik!

 

The Airborn - Légből lettünk, léggé leszünk

A kaposvári The Airborn gondolata régre nyúlik vissza. A végleges elhatározás egy dalíró verseny megnyerése után született meg a zenészekben, akkor kezdték el kialakítani saját világukat, és még több számot írni. Mégis csak a tavalyi év végén döntöttek úgy, hogy ideje lenne a zenéjüket a nagyközönség elé tárni. A zenéket Makkai Tamás (gitáros) és Gőbölös Krisztina (énekes) írják. Zenéjük "élővé varázsolódásában" barátaik: Mester Balázs (dj), Husi Bence (billentyű) és Ladiszlai Réka (vokál) segítenek

 

 

 

Jelenlegi felállásukkal most fognak először színpadra lépni. Próbálni is akkor kezdtek el, amikor megtudták, bejutottak az elődöntőbe. Beküldött számaikon a próbák hiánya egyáltalán nem érződik, sőt, azt mondanám nagyon is érett, szépen megírt és összerakott dalokat hallhattunk tőlük, reménykedem benne, hogy bár első fellépés lesz, minden a legnagyobb rendben megy majd. A múlt heti elődöntőből kiindulva a közönség lelkesedésére nem lehet panasz, a zsűri is látja, és meg is hallja azt, ami esetleg a színpadi rutin hiányában még nem születik meg tökéletesen, de ott van benne az, amit egy tehetségkutató során keresünk…

 

 

 


A PEN Tehetségkutató elődöntősei V. - Pygmalion, Bleeding Pink

?

baraczka 2010.03.23.

Már javában készülünk a Tehetségkutató ma esti folytatására, tegyetek Ti is így, ismerkedjetek a zenekarokkal

 

Pygmalion - Budapesti értelmiségi suttyók

 

 A zeneileg a modern funk-rock, szövegeiben a ’80-as évek magyar alternatív hagyományaira építkező Pygmalion aktuális felállásában 2007. óta létezik. Ámon Balázs dobol; Baksai Máté több kamarazenekar mellett itt is szaxofonozik Sallai László énekel; Székely Ádám basszusgitározik és Szász Dani gitározik. További érdekesség, hogy a zenekar minden tagja 19 éves.

Fiatal koruk ellenére tapasztalatban nem szűkölködnek a srácok. Amellett, hogy legtöbben más bandákban is játszanak, a Pygmalionnal felléptek már rengetegszer Budapesten és vidéken egyaránt, valamint a Peron Alapítvány tatabányai tehetségkutatóján díjazottak lettek, minek köszönhetően a Hegyalja Fesztiválon is megmutathatták tehetségüket.

Többször jártak már stúdióban, mely eredménye a 2008-as, öt dalt tartalmazó Nem mindegy EP és a 2009-es, két számos Parallels and Paradoxes / Depresszió kislemez, melyek a honlapjukról letölthetők. Ezek alapján egy profi koncertre számítunk. Kedden szurkoljatok, hogy ne okozzanak csalódást.

 

Bleeding Pink - Csaj-pop és egyéb slágerek

A Bleeding Pink koncertjén a jó hangulat garantált, hiszen ki ne szeretne pop számok hard-rock feldolgozásaira bulizni? Ráadásul főként a ’90-es és 2000-es évek legnépszerűbb női előadóit veszik célba.

 

A hangszerelés radikális megváltoztatásánál pedig nem állnak meg. Az eredeti számok karakteres női hangjait Kékes Balázs még karakteresebb, ám korántsem nőies hangja váltja le, de, hogy ne veszítsék el a számok a bájukat, Miklós Éva is énekel. Mellettük Márkus Bea basszusgitározik, Magyar Máté szólógitározik, Rákosfalvi István ritmusgitározik, Potkovácz Márk pedig dobol. A nevek ismerősen csenghetnek a pécsieknek, hiszen egy kivételével mindegyik tag a PTE tanulója.

Az amúgyis roppant energikus számok ereje a hat tag által a hatványaira emelkedik, nagyságrendekkel megnövelve Christina Aguilera, Britnes Spears, a Spice Girls, Lady Gaga vagy Rihanna élvezhetőségét. A jól ismert dallamokat és az őket kísérő kemény riffeket pedig biztos, hogy senki sem fogja tudni pókerarccal hallgatni. Kedden tekintheted meg őket a Szenesben.

 


A PEN külföldi sztárjai II.: DJ Krush

zenendroll 2010.03.22.

A 2010-es Pécsi Egyetemi Napok rangos fellépőinek sorából is kiemelkedik az instrumentális hip-hop legnagyobb hatású személyisége, a japán Dj Krush. Kis zenetörténelem Pécsett.

 

Igen ritka, hogy valakinek a fellépésén egyszerre jelenjenek meg a jazz-szakértők, hip hopperek és a borús hangulatú elektronikus zenéket kedvelők is. Az egyik ilyen zenész DJ Krush, akiről magabiztosan jelenthetjük ki, hogy a PEN felhozatalának csúcspontja.

DJ Krush azon kevesek közé tartozik, akit miközben egy műfaj ikonikus alakjának tartanak, nem skatulyázza be magát, és minden egyes lemezénél kitör szubkultúrájából, új elemekkel vegyítve a bevált receptet.

 

Ő a japán hip hop egyik úttörője, ám zenéjében ugyanúgy fellelhetőek a jazz elemek, mint a tradicionális japán hangzásvilág, a teljesen széttördelt, absztrakt ritmusok és az ezek elegyéből összeálló sötét, atmoszférikus hangzásvilág. Lemezeihez elismert zenészek seregét hívta segítségül, MC-ktől DJ-ken és énekeseken keresztül különböző fúvós hangszereken játszókig. Dolgozott már együtt DJ Shadow-val és a Coldcuttal, Mos-Deffel vagy az Anti-Pop Consortiummal.

 

Krush összetett, ám mégis letisztult hangzásvilágában mindenki mást pécéz ki magának, így megoszlanak a vélemények afelől, hogy őt miért is kell szeretni. Vannak, akik szerint bűn, hogy az MC-k és énekesek elvonják a figyelmet a legizgalmasabb downtempo alapoktól, mások szerint pont az teszi őt igazán naggyá, hogy a zsenialitását ötvözni tudja másokéval.

 

Annyi biztos, hogy egy végtelenül finoman válogatott és kevert szettet élhetünk majd át a PEN-en. A sensei különös utazásra visz majd minket lecsupaszított ütemeivel, vagy épp a legsúlyosabb japán hip hop témákkal, a sötéten hömpölygő basszusokkal és a közben harsogó trombitákkal.

 

Április 24, Nagyszínpad, 01:45


Diákrektor-választási őrület - a videó

?

zenendroll 2010.03.20.

 Elkészült ismeretterjesztő dokumentumfilmünk a csütörtök esti diákrektor bemutatkozásról. Az alkotásból fontos ismereteket szerezhetünk a pécsi vámpírok lelkivilágáról, láthatjuk a Kiss Pécsett vendégszereplő tagját és betekintést nyerhetünk a PENesztrojka autentikus néptáncába. Csak erős idegzetűeknek!

 

PEN2010 diákrektorjelölt csapatbemutató from Henrik Fröhlich on Vimeo.












süti beállítások módosítása