SKA legendákra is rophatjuk majd a PEN-en

?

zenendroll 2010.04.08.

A Toasters a mostani első éves egyetemisták megszületése előtt jó tíz évvel alakult, és mire gólyáink le tudták írni a nevüket, ők már a ska harmadik hullámának ikonikus amerikai figurái voltak. Olyanok ők a tengeren túliaknak, mint nekünk a Specials. Hogy ez lesz-e a PEN legvidámabb koncertje? Esélyes.

 

 

A Toasters 1981-ben alakult, ám ez korántsem jelenti azt, hogy járókeretes veteránok fognak teadélutánt tartani a nagyszínpadon, hiszen zenéjük hallatán egyszerűen kötelező mosolyogva táncra perdülni. Az eredeti felállásból már csak Robert Hingley gitáros-vokálos áll a banda élén, mellette pedig még hatan fognak a színpadra zsúfolódni egy basszusgitár, egy szaxofon, két trombita, dobok és egy szintetizátor társaságában, hogy a védjegyükké vált jó hangulatot megteremtsék.

 

Hangzásvilágukban a 2 Tone-nak viselik jegyeit, mely a jamaikai ska kellemes dallamait punk-rockos gitárokkal és feszesebb tempóval ötvözi. Zenéjükkel Amerika keleti partjainál a ska újjáéledésének úttörői voltak. Amellett, hogy ők voltak az első igazán híres zenekar a műfajban, Robert Hingley alapította a Moon Ska Records-t, a stílus legnagyobb lemezkiadóját.

 

Sajnos a ska harmadik hullámának ’90-es évekbeli fénykora már elmúlott, és a Moon Ska Records is elhalálozott, ám a Toasters ennek ellenére kitart, turnézik és sorra jelenteti meg lemezeit. 1987 óta összesen 9 stúdióalbumot jelentettek meg, a legutóbbit 2007-ben, One More Bullet címmel.

 

A zene őszinte szeretete tartja őket mozgásban, az évtizedek alatt megszerzett rutint lelkesedéssel és a ska életvidámságával ötvözik, úgyhogy egy újabb felejthetetlen koncertnek nézünk elébe. Ha a 2008-as PEN-en a Fishbone fellépésen ott voltál, sejtheted, hogy mekkora mókára számíthatsz. Ha nem, akkor megközelítésképp csak annyit, hogy a koncert után a „na, milyen volt?” kérdésre csak fülig érő vigyorokat, sóhajokat és elakadó lélegzetet kaptunk válaszul.

 

Április 22, A38 Színpad, 01:00

 


A bejegyzés trackback címe:

https://blogsertes.blog.hu/api/trackback/id/tr511904912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.










süti beállítások módosítása